2010. február 16., kedd

Ösmét egy nap.Tegnap előadtam a Nejnek (ahogy egy barátomnak mutattam be : This is my Nej! :) ) a tapasztalatomat erről a név és sorsszerűség nevü dologról.És azt mondta nézzük meg vele is működik é a dolog.Mondtam okay, és lám nála is vannak felfedezhető sorsszerűségek.
Az előző versem igazából dalszöveg még a blues-os korszakomból ami úgy múlott el, hogy el sem kezdődött.Valaki mondta nekem, hogy sokszínü vagyok.Udvariasan megköszöntem és nem értettem vele egyet, mert ahogy apám is mondta: "Aki mindenhez ért, az tulajdonképpen semmihez sem ért!"Fémnyomó mester az Öreg, és állíthatom az egyik legjobb volt(8 évet húztam le vele mint maszek) kisujjában az egész szakma, de minden másnak szinte teljesen alkalmatlan.Nem bántani akarom, hiszen mindent neki köszönhetek, de ez az igazság.
Csütörtökön viszem a kórházba vizsgálatra.
Nem jó nézni ahogy öregszik.Eddig nem volt beteges, de most egyszerre jött minden.Én meg kapkodom a fejem hogy mi van.Igazi kemény parasztember fajta, csak akkor láttuk hogy baj van amikor kidőlt.200-as vérnyomással rohangált a kertemben és gyümölcsfákat ültetett.A fene enné meg!Én meg nem láttam a jeleket, mert a saját hülyeségeimmel voltam elfoglalva!Apám, az " Öreg" jó ember.Az a legkevesebb, hogy mindent megteszek hogy enyhítsek a bajain, bár néha ez csak fogcsikorgatva megy.Az Élettel és a Halállal szembeni küzdelem nem tartozik a fő profiljaim közé, de ha kell, hát legyen.És ez nem büszke harc, hanem kényszerű,kesernyés, sírós,verejtékes és teljesen hiábavaló.Apám öregszik, és én nézem.A fiam is nézni fogja ahogy én öregszem.És talán jól van ez így(?).
Ime egy vers:
Vers a Halálhoz

Éltél már eleget!!
Ordít rám a kaszás
Arcába nevetek
Nekem nem ki..szás

Nézz a testemre!
Rám van irva neved
Közvetlen az mellett
Akit szeretek

Ha lesújtassz,sújts le most!
Ne várj rá éveket
Fejed csóválva ne mondd azt:
-Nem lehet !

Hétfőtöl-Péntekig
Nézek a szemébe
Lehet hogy pont ezért
Jutottam eszébe

Ezt a verset akkor írtam amikor övbe kötve a város felett tartó traverzekett hegesztettem össze.Nem volt jó nézni ahogy az olvadék a kötélre potyog.

2 megjegyzés:

  1. Adandó alkalommal meg kérdezem, mit csinál az az embör aki fémnyomó.
    És akkor közlöm veled, hogy én is végeztem olyan hegesztési munkát, hogy alatta, 1200 méter mélység volt, és a rögzítő karabineremet abba a lemezfülre akasztottam bele, amit öt perccel korábban hegesztettem rá a kazánlemezre, és a fejem fölött adták be a "gödör" fölé daruval.
    ...ja és robbantottam fémet is. :D

    A legjobbakat Mr Big ;)

    VálaszTörlés
  2. Akkor azt hiszem érti uram, hogy miről szól a versem.:)) Gondoltam én,hogy te sem virágot árulsz valahol egy szép csendes parkban.:))

    VálaszTörlés